Bajnokcsapat! - röplabda



A gimnázium sporttörténetében először budapesti bajnokságot nyert a Toldy! Így a csapat bekerült az országos elődöntőbe, amelyet január 22-én rendeznek. Gyertek minél többen szurkolni!

A történet tavaly ilyenkor kezdődött, amikor hatan lelkesen elhatároztuk, hogy fiú röplabdacsapatot alapítunk a Toldyban, mert 2007 óta nem volt ilyen az iskolában. Takács Bencével, Buczkó Patrickkal, Rajmüller Ádám, Oszlányi Simonnal és Kovács Ricsivel elkezdtünk együtt lejárni a Takács tanár úr-féle össznépi röplabdaedzésekre, próbáltunk összeszokni, és a különböző posztokat magunk között elosztani. Eltelt fél év, közben kiegészültünk Takács Mátéval és Borsos Bertalannal, és úgy éreztük, hogy csapat lett belőlünk.

A tavalyi tanév vége felé a Toldy tanári kar tagja lett Takács Zsófia, aki elvállalta, hogy külön edzéseken foglalkozik a csapattal. Az idei tanév elejétől kezdve hetente kétszer (többé-kevésbé) minden csapattag részt vett az edzéseken, kezdtük egyre komolyabban gondolni az egészet. Vártuk, hogy legyen valami hír a budapesti bajnokságról. Végül november elején megkaptuk a nyílt bajnokság meccseinek időpontjait. A nyílt bajnokság azt jelenti, hogy a csapatban, egyesületben leigazolt játékosok is részt vehetnek. Nálunk senki sincs leigazolva, de szerintem elmondhatjuk, hogy a mi egyesületünk a Toldy, vezetője Zsófi. Természetesen egyik meccsünk sem a kiírt dátum szerint történt, a bajnokság szervezése nem volt tökéletes. A három csoportmeccsből kettőt megnyertünk, így csoport-másodikként továbbjutottunk az elődöntőbe. A különböző betegségek és sérülések miatt elhívtuk a meccsekre „a biztonság kedvéért” Verbényi Kálmánt is, aki szerintem mindenki nagy meglepetésére rögtön bebiztosította magát centerjátékos-csereként. Ez többször is hasznunkra vált. Az elődöntőben a Kossuth Lajos SZKI ellen játszottunk, egy nagyon izgalmas meccsen, hazai pályán 3-0-ra nyertünk. Így bekerültünk a budapesti döntőbe. Már ez is nagy eredménynek számított, de a csapat elszántsága egyre nőtt. A döntőre december 18-án, szombaton került sor a Toldyban, a Vásárhelyi Pál Gimnázium csapata ellen, reggel fél 9-kor. Így sajnálatunkra csak kevés szurkoló tudott eljönni. Külön köszönet jár Igazgató úrnak a megjelenésért és a csapat bíztatásáért, és többek között Földvári Ádámnak és Jokkel Zsófinak, akik minden hazai meccsünkön lelkesítették a csapatot. A mérkőzés az elejétől fogva szorosnak bizonyult, az első 4 szettet felváltva nyerte a két csapat, így az állás 2-2 volt. A 15 pontig tartó döntő szettben, még jobban oda kellett figyelnünk, hogy az elejétől fogva a kezünkben tartsuk a játékot. Ez egy darabig sikerült is, de az ellenfél felhozta az állást 12-12-re. Ebből az állásból már egy vesztett pont is végzetes lehet...ett volna, mert az ellenfél szervarontásával, és még két pont megszerzésével a GIMNÁZIUM SPORTTÖRTÉNETÉBEN ELŐSZÖR budapesti bajnokságot nyert a TOLDY!!! Takács Zsófi szemszögéből nézve érdekes a helyzet, mert ő még toldys diákként nyert budapesti döntőt a lánycsapattal, most pedig mint a fiúcsapat edzője lett újra bajnok.

A történetnek itt még nincs vége. A bajnokság megnyerésével bekerültünk az országos elődöntőbe, amit január 22-én rendeznek a Szent László Gimnáziumban. Onnan 4 csapat közül egy jut tovább az országos döntőbe, nekünk természetesen ez a célunk. Az elődöntő nyilvános, számítunk a toldys szurkolókra!

A bajnok fiúcsapat ezzel a „kis” karácsonyi ajándékkal kedveskedett a toldysoknak Reméljük, hogy sokan jöttök el az elődöntőre szurkolni!

Köszönjük Zsófi! HÁROM-NÉGY… TOLDY!!!

A csapat tagjai:

Edző: Takács Zsófia

 

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék