Írta:
Fotók:
Írta:
Fotók:
Honlapunkon az idei tanév folyamán sok-sok híradás szólt diákjaink röplabdás sikereiről. Hetekkel ezelőtt Takács Zoltán tanár úr „A Toldyban a röplabda alapsportág?” című cikkének végén a beszámoló folytatását ígérte. Nos a folytatás elkészült, de más tollából, és egy kicsit más szemszögből, íme:
Egy szurkoló szemével
Izgatottan ébredtem ágyamban ezen az április 13-ai péntek reggelen. Gyorsan elkészültem, reggeliztem, és már indultam is sietve. Ez a péntek ugyanis más volt, mint a többi, nem iskolába igyekeztem ennyire, hanem a Batthyány térre, az iskolai röplabdacsapathoz.
Hiszen az a megtiszteltetés ért, hogy elkísérhetem a csapatot az országos röplabdabajnokság döntőjére, Debrecenbe. Kissé izgultam, két éve szurkolok ugyanis a csapatnak a lehető legtöbb meccsen, és ők mindig szívesen fogadtak, de még sose töltöttem velük együtt három napot. Megérkeztem a buszhoz, egyik kezemben kereplővel, másik kezemben vuvuzelával, megláttam a csapatot a busz előtt gyülekezni, így hatalmasat fújtam vuvuzelámba, és megpörgettem kereplőmet. Válaszul hatalmas üdvrivalgásban tört ki a csapat, ez sokat enyhített félelmeimen, így sokkal felszabadultabban indultam neki az útnak.
A „lefele-út” jó hangulatban telt, sokat beszélgettünk, viccelődtünk, készültünk a három napos megpróbáltatásokra. Egy megállóval, gyors tempóban, de azért kényelmesen odaértünk, ahol rögtön a verseny helyszínére mentünk. Mire leértünk, éreztem, hogy a csapat abszolút tagjának tart, így elhatároztam, hogy ehhez méltó szurkolással fogom nekik ezt megköszönni. A csapat átöltözött, bemelegített, aztán el is kezdődött a bajnokság. Pénteken két csoportmérkőzést játszottunk, két lazább győzelemmel, pozitívan zárhattuk a napot, de tudtuk, azért a szombati nap nehezebb lesz, még két csoportmérkőzés, és utána még kettő az egyenes kieséses szakaszban. Így, miután a szállásra értünk, megvacsoráztunk, megnéztük a megnyitóünnepséget, majd kielemeztük a videón rögzített meccseket, korán nyugovóra tértünk, hogy legyen elég energiánk a szombathoz.
Szombat reggel, korán volt az első mérkőzés, a gyors reggeli után indultunk is a csarnokba. A délelőtti két csoportmérkőzés is egyszerűnek bizonyult, 2-0-ás győzelemmel nyertük meg ezeket is, így a tavalyi címvédő csapat a tőle elvárt módon, az első helyen végzett a csoportmérkőzésen. Ez nagymértékben növelte a csapatmorált, így egy jó hangulatú rövid pihenő következett, kis ebéddel, lazítással. Szükség is volt rá, mert mint tudtuk, a csoportmérkőzések után már nehezebb meccsek vártak a fiúkra. Eddigre remekül belejött a csapat a játékba, nagyon jó formáját hozta, megszokta a bírók szigorúságát és rendkívüli önfegyelemről tett tanúbizonyságot. Az eredmény meg is lett, az első délutáni meccset szintén 2-0-ás győzelemmel zártuk, és eddigre már a szurkolás is beindult, átvéve a meccs dinamikus, jó hangulatát. Ezzel bejutottunk az elődöntőbe, ahol egy nagyon kemény küzdelemben, az aznapi negyedik mérkőzésen, Kaposvár csapata jobbnak bizonyult. Tisztességgel és sportszerűnek viselte a csapat a vereséget és az esti ünneplés sem maradt el, hiszen az országos bajnokságban az elődöntőbe jutni nem kis dolog. Este az edzők joggal dicsérték meg a csapatot, és három vendég is érkezett a csapat nem kis örömére. Nagyon kellemes estét töltött együtt a társaság, érződött a teljes összhang, a jókedv és a csapatszellem.
Vasárnapra a bronzmeccs jutott, ami ezen a hétvégén már a hetedik mérkőzés volt. Gyönyörű játékkal sikerült is megnyerni, így a díjkiosztón kiállhattunk az érmesek közé. Mindenki meg volt elégedve a hétvégi teljesítménnyel, ezért a hazaút nagyon jó hangulatban telt. Kezdődött az edzők értéklelő beszédével, majd Vaskó tanár úr személyesen szólt néhány szót a jelenlévőkhöz. Válaszul a csapattagok is beszámoltak az élményeikről. Ezek a megható pillanatok leírhatatlanok, néhányan könnyeinkkel küszködtünk, hiszen a csapat néhány tagja jövőre már nem lesz a Toldyban. Mindenki érezte, hogy a több éves kemény munka és ez az emberpróbáló három nap meghozta gyümölcsét. Én külön örültem, hogy jelenlétemmel támogathattam, és ezáltal részese lehettem annak az érzésnek, amit a hétvége és a hazafele út során átéltünk. Miután kiértékeltük a bajnokságot, a busz szinte örömtengerben úszott haza Budapestre, mindenki felszabadultan nevetett és töltekezett abból a fantasztikus érzésből, amit ez a csapat megteremtett. Mindenki érezte, hogy ez egy olyan élmény volt, amire egész életünkben örömmel, büszkeséggel fogunk visszaemlékezni.
Két év alatt összesen 46 meccset játszottak, 11csapattag volt, 3 edző és egy állandó szurkoló. 11 érmet sikerült bezsebelni, köztük az országos első és harmadik helyezettet. Úgy gondolom, ez nem kis teljesítmény, minden tiszteletem ezé a csapaté, amit itt a három nap alatt sikerült teljesen a szívembe zárnom. Ezen kis élménybeszámolóval szeretném nekik megköszönni ezt az élményt.
3, 4… TOLDY!
