Újra a Toldyban: Pintér Borbála



Idén tért vissza iskolánkba Pintér Borbála magyartanárnő. Vele beszélgettünk.

Mióta tanít a Tanárnő a Toldyban?

2000 szeptemberében kezdtem a Toldyban, és 2006-ig tanítottam itt. Tehát most nyolc év kihagyás után jöttem vissza.

Történt a Toldyban azóta valami változás?

Rengeteg. A tornacsarnok akkoriban épült, szóval azt éppen, hogy csak láttam. Az udvar is sokkal szebb lett, illetve a tanári is sokat változott. Főleg építészeti változások történtek.

A tanári kar összetétele is megváltozott?

A tanári kar is jócskán átalakult, sokan elmentek, akikkel együtt tanítottam, és sok új kollégám is van.

Régóta magyartanárnőnek készült?

Igen. Már a gimnáziumban elég hamar felismertem azt, hogy van egy képességem arra, hogy amit tudok, legyen az bármi, nem feltétlenül magyar, bármilyen ismeret, vagy összefüggés, azt el tudom magyarázni a többieknek. Ennek értelmében tanítottam azt, amit tudtam, mások pedig valami mást tanítottak nekem cserébe. Az pedig csak úgy adódott, hogy a magyarra esett a választásom. Viszonylag sokat olvastam, és érdekelt is az olvasás, a szöveg megértése, szóval ez folyamatában alakult ki.

Jelenleg melyik osztályokban tanít?

Az 1.a és az 5.b osztályban tanítok. Tömbösítve tanítok. Hosszabb ideig irodalmat, majd amíg nyelvtanozunk pár hétig, addig jut idő a nagyobb regények elolvasására.

A tanári pályán kívül volt valami más, ami érdekelte a Tanárnőt?

Mindig van sok minden más, ami érdekel. Nagyon sokat dolgoztam könyvkiadóban mindenféle munkakörben (tördelőként, szerkesztőként, stb.). Most pedig van az egyetemen egy kutatói állásom. Régebben tanítottam az ELTE-n is, persze mindig a bölcsésztudományi területen maradva.

Szabadidőben kutatómunkák?

Hát, azt azért inkább munkaként fogom fel.

A szabadidejét mivel szokta tölteni?

A szabadidőm a két kisfiamé. Ha nem zuhog az eső, játszótérre megyünk délutánonként, járjuk a várost, hétvégenként kirándulunk, és sokat-sokat beszélgetünk. Ezen kívül még sportolok.

Mit sportol a Tanárnő?

Futok esténként. Az örök időcsapda miatt most csak ez fér bele.

Köszönjük szépen az interjút!

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék