Idén érkezett iskolánkban Szakolczai Fédra testnevelő tanár. Vele készítettünk interjút.
Hogy került a Tanárnő a Toldyba?
Álláshirdetés útján jelentkeztem az iskolába testnevelő tanárnak.
Hogy tetszik az iskola légköre, mit gondol az itteni szokásokról?
Az iskola hangulata, légköre igen szimpatikus számomra. Barátságos, gyerekközpontú iskolának tűnik, így két-három hét után. Mivel még rövid időt töltöttem el iskolában, az itteni szokásokkal még nem vagyok igazán tisztában, még csak most fogok ismerkedni vele.
Mióta sportol? Milyen eredményeire a leginkább büszke?
A szüleimmel egész kiskoromtól jártam kirándulni, biciklizni és síelni. Egyesületi szinten 8 éves koromban kezdtem el sportolni. Először kosárlabdáztam, majd fociztam, karatéztam és atletizáltam. Kajakozni 12 éves koromban kezdtem, amit elég magas szinten űztem 22 éves koromig. 7 éven keresztül voltam a magyar válogatott tagja. Magyar bajnoki címeim mellett legbüszkébb arra vagyok, hogy kétszer is ifjúsági Európa-bajnok lehettem csapattársaimmal.
Gratulálunk! Miért hagyta abba a versenyzést?
Nappali tagozaton folytatott egyetemi tanulmányaimat egyre nehezebben tudtam összeegyeztetni a sporttal. Választanom kellett, és én a tanulás mellett döntöttem.
És milyen sportokat űz jelenleg?
Szabadidőmben leginkább a természetben végezhető sportokat kedvelem. Így például a biciklizést, futást, túrázást, sífutást és a síelést. Ennek ellenére legújabb "szerelmem" egy teremben űzhető edzésforma, a CrossFit, amit szinte napi rendszerességgel végzek.
Milyen szakokat végzett?
A BSc képzést rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakon, a mesterképzést pedig testnevelő-gyógytestnevelő szakon végeztem el.
Kicsi kora óta erre a pályára készül, vagy akkor még más tervei voltak?
Mivel egészen kisgyermekkoromtól életem fontos része, mindig is a sporttal szerettem volna foglalkozni.
Köszönjük a beszélgetést!