Idén immáron ötödjére rendeztük meg a jótékonysági bált a Toldyban.
A szülők/diákok vásárolhattak „sima“, illetve támogatói jegyet is, arra az esetre, hogyha esetleg nem tudnának részt venni az eseményen. Az idei bevételeket a kémiai eszköztár fejlesztésére fordítjuk.
Az estét a hagyományokhoz híven az igazgató úr beszéde nyitotta meg, amelyben megköszönte az adományokat, felajánlásokat, majd köszöntötte a részvevőket. Ezek után lépett színpadra Csintalan Mónika, az SZMK elnöke, szintén köszöntővel, majd az est műsorvezetője, Gundel Takács Gábor, aki már többször vezette ezeket a bálokat, a tőle megszokott módon nagyszerűen és páratlan humorral.
Az első műsorszám a már végzett, illetve jelenlegi toldysok műsora volt. Ennek keretében volt egy beszélgetés Becsey János paralimpikonnal, aki nem kisebb dolgot, mint az egyik érmét ajánlotta fel a gimnáziumnak, amiért igazán hálásak lehetünk neki. Ezek után hallhattuk Moldoványi Andris (6.a) fantasztikus zongora- és a már jelentős nemzetközi hírnévnek örvendő Szlávik Zsuzsa virtuóz hegedűjátékát, amelyet iskolánk legendás énektanára, Szaniszló Imre kísért zongorán. Fellépett továbbá Berkó Gábor, majd Tolcsvay László is, akinek a Jöjj kedvesem című számára a közönség önkéntelenül dalra fakadt, és együtt énekelt a zenésszel.
Ezek után a pódiumhoz hívták minden egyes osztály osztályfőnökét, és átadtak nekik egy feladatlapot tele kérdésekkel. Ezzel megkezdődött a már jól megszokott kvízverseny. Minden csapatban az adott osztály osztályfőnöke és az oda járó diákok szülei vettek részt. A kérdések java részben a gimnáziummal és az iskolai élettel/eseményekkel voltak kapcsolatosak. A legnagyobb meglepetést mindenki számára az jelentette, hogy a Toldy bejáratának kilincse igazából nem egy oroszlánt, hanem egy szfinxet ábrázol. A vetélkedőben holtverseny alakult ki, amelyben a győztesek között volt a 6. évfolyam mindkét osztálya, a díj pedig egy osztályszintű látogatás volt az iskola nemrég restaurált huszártornyába.
Ezután a résztvevőknek volt egy kis idejük lazítani és enni egy-két falatot a Kaltenberg söröző büféjében, vagy nassolni egyet a becsületkasszás Toldy cukrászdában, ami természetesen bevételével hozzájárult a gyűjtéshez. Ezeken kívül még lehetőség volt borkóstolón részt venni, vagy íjászkodni tanulni a kiemelkedő sportteljesítményeikről is ismert Posta fivérekkel.
22:00-kor következett az est egyik izgalmas és sokak számára várt pontja, a tombola. Az idei játékra nem kevesebb, mint 80 felajánlás érkezett, amiért felettébb hálásak lehetünk az adományozóknak. Az idei fődíj egy négy főre szóló három éjszakás ausztriai wellness hétvége volt egy négy csillagos hotelben, amit Perger tanár úr nyert. Az este legnagyobb győztese azonban Takács tanár úr volt, aki nem győzött rohangálni a nyereményes pult és ülőhelye közt, arcán fülig érő mosollyal.
A tombola után 23:00-tól lehetőség nyílt még beszélgetni, vagy éppen táncolni az amúgy egész este alatt fantasztikus aláfestő zenét biztosító Berkó Gábor zongorajátékára.
Zárásképpen elég annyit mondani, hogy ez az iskolai esemény tökéletesen tükrözi a Toldynak azt a tulajdonságát, ami megkülönbözteti a legtöbb iskolától: egy meghitt hangulatú, erősen összetartó közösséget, ahol ilyen kellemesen, vidám hangulatban tudnak eltölteni egy estét diákok, tanárok és szülők együtt, mindezzel egy nemesebb célt szolgálva.