Gólyatábor forever! - II.



Dömötör Júlia írásának második része - még több fotóval.

A küzdelemben nagy szerepet kaptak a tojások: minden csapat kapott egy-egy tojást, melyre vigyáznunk kellett, nehogy összetörjön, vagy nehogy egy másik csapatból valaki elcsenje. Kiélhettük még kreativitásunkat is: ebédig kaptunk időt a magunkkal hozott eredetileg fehér (végzősöknek persze ettől különböző, világoskék) pólóink színpompás kidekorálásához. Délután pedig jöttek a különböző csapat-feladatok: frizbi, foci, röpi, kvíz-kérdések az olimpiáról, aláírás-gyűjtés, ping-pong, és sok más hasonló szuper programmal készültek a végzősök! Estére színházzá alakultunk át, a mentoraink által választott történeteket vittük színre, jókat nevettünk! Lefekvés előtt még megérkeztek az isteni jutalom-pillecukrok, majd alvás … Ja, nem: éjszaka 2 óra körül eleinte álomnak tűnően egy vidám hang keltegetését hallom: felkelés és bátorságpróba! Miután elkészültünk, a szemünket egy pólóval takarják el, hogy ne láthassuk, hova megyünk – tisztára, mint a filmekben… Hipp-hopp az erdő közepén találtuk magunkat, ahol a nagy semmiből hirtelen előugrott egy végzős: óriási kiáltozás-sikoltozás vette kezdetét, melyre szerintem az egész tábor felébredhetett, majd sorra ugrottak elő a többiek is a legváratlanabb helyekről, végül elérkeztünk az utolsó állomásra, ahol ki kellett volna szabadítanunk az egyik végzőst, aki ehhez aztán annyira nem is ragaszkodott, mi persze nem vitatkoztunk.

Az éjszakai bátorságpróba után nagy alvásról már nem lehetett szó, a reggeli után jött még egy „bónusz”- feladat: koreográfia-készítés egy-egy megadott zenére: a délutáni zenés-táncos előadásaink, hm, elég érdekesre sikerültek… A toldylimpiai játékokat a közös fotó és az ünnepélyes eredményhirdetés zárta: a dobogó legfelső csúcsára a mi csapatunk, a Japán válogatott került!!! 

Nagyon köszönjük kísérő tanárainknak és a végzősöknek a szervezést és a közös élményeket!

A beszámoló első része ide kattintva olvaható.

p1000986-2019-09-15-09-07.JPG

Várkonyi Fanni felvételegaléria megtekintése

kapcsolódó archív cikkek

címkék