Iskolánkból bizonyára sokan megnézték a 4.a A doktor úr című előadását. Ennek az előadásnak hatalmas sikere volt, és biztosra veszem, hogy akárkit megkérdezhetünk, pozitívan fog vélekedni róla.
A Molnár Ferenc-darabban játszó összes szereplő kiválóan alakította az általa eljátszott személyt. Mindenki jól kihangsúlyozta a szereplők jellemében a humort, ezért az összes poén élvezhető volt.
A főszereplőt ügyes érzékkel választották ki a rendezők (Jákó István, Jassó Nóra és Tuboly Zsófia), hiszen az egész előadás során a középpontban tudta tartani a nézők figyelmét. A szerepe szerint Puzsér, a tolvaj (Bebők Pál) egy negatív személyiség, akit már tizennyolcszor mentett fel a doktor úr (Kálmán László). Az előadás során mégis pozitív figuraként értékeljük a komikuma miatt.
Nekem legkevésbé az ügyvéd úr karaktere tetszett, mert míg a többi szerepben a humor volt az elsődleges, addig a doktor komolyabb volt, és kevésbé komikus. (Ezzel a szerk. nem ért egyet! - szerk. megj.)
A darabválasztás fantasztikusnak mondható, mert több cselekményszál is volt a fő szál mellett, ami aztán a darab közepe felé, a történetszálak kapcsolódásával ismét érdekessé tette az előadást.
Mátrai Magdolna felvétele
Összességében elmondhatom, hogy az általam látott 2015-ös darabok közül ez volt a legélvezetesebb előadás.