Csapatunk a második helyen végzett!
Sorozatban negyedik éve jutottunk be sikeresen a Diákolimpia Debrecenben szervezett országos döntőjébe. A szezon alatti sikeres meccsek adtak lehetőséget, hogy a Hajdú-Bihar vármegyei városba kijutott 12 csapat egyike lehessünk, melyek az összesen 491 benevezett csapat – korábbi selejtezőkön túljutó – legjobbai voltak. A mérkőzéseket a Tóth Árpád Gimnázium és a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában játszották le a csapatok. Iskolánk leány és fiú röplabdacsapata is megmérkőzhetett, amire a Toldy sportéletének történetében még csak egyszer volt példa.
Április 11-én indultunk korán reggel 3 kisbusszal, 5 főnyi tanári, valamint 1 főnyi szülői kísérettel. A fiúk első meccsüket már 11 órakor kezdték, nekünk viszont maradt még néhány óránk lepakolni, barátkozni a várossal. Rövid idő után pedig indultunk is a Tóth Árpád Gimnáziumba az első meccsünkre melegíteni.
Az első meccset Békéscsaba csapata ellen játszottuk, amire nagy izgalmakkal érkeztünk, ám a korai kelés és a hosszú utazás fáradalmai miatt fejben még máshol kalandoztunk. A fiúcsapat ekkor ért vissza az első meccsükről, és lelkesen szurkolva emelték a hangulatot. Ennek ellenére az idegen pálya és a dekoncentráltság miatt az első mérkőzésen csúnyán kikaptunk, 2:0 szettarányban. A vereség kissé leverte a csapat önbizalmát, de nem volt idő szomorkodni – még ebédelni se –, hiszen 2 óra pihenő után már kezdődött is a következő mérkőzés. A versenytársunk a soproni csapat volt. Mi újult erővel vágtunk neki a kihívásnak. Az előző vereség dacára a csapatunknak sikerült visszaszerezni önbizalmát, koncentrációját, és nagyon izgalmas, szoros meccs után megszereztük első győzelmünket. Az örömök után a szállásra visszaérve mindenki örömmel evett, majd korán ágyba is bújtunk.
Másnap az első meccsünk kora reggel 9-kor kezdődött a kaposvári csapat ellen. Ezen a napon már 3 nyert szettes mérkőzéseket játszottunk, ezért mindenki igyekezett kipihenni magát a meccsekre. A sok alvás meghozta a gyümölcsét, és a napot egy elsöprő győzelemmel indítottuk, 3:0-ra megverve ellenfelet, majd örömmel hallottuk, hogy a fiúk, akik velünk egyidőben játszották első meccsüket, szintén nyertesként léptek le a pályáról.
Egy gyors ebéd után már jöhettünk is vissza, hiszem 13 órakor már kezdődött is a következő, Miskolc ellen. A meccset erős játékkal indítottuk, ám a miskolci lányok sem voltak restek, fej-fej mellett haladtunk, majd az első szettet el is vesztettük. De nem hagytuk, hogy ez elkeserítsen minket, és a második szettől okos játékkal és erős ütésekkel sikerült felülkerekednünk az ellenfélen. Ez a nyert meccs pedig azt jelentette, hogy másnap harmadik, de akár első helyért is játszhatunk. Örömmel távoztunk a pályáról, de a fiúk sajnos elvesztették a meccsüket, ami azt jelentette, hogy még aznap lesz egy utolsó mérkőzésük. Szerencsére tudtunk nekik szurkolni, és ahogy kell, a fiúk elverték a gyulai csapatot, így keserédes hangulatban tértünk vissza a szállásra. Aznap este el is mentünk egy étterembe, ahol ettünk, ittunk, végül pedig boldogan tértünk nyugovóra.
Vasárnap ismét kora reggel keltünk, és 8:30-kor már pályán is voltunk. Ezt a meccset úgy fogtuk fel, hogy bármi történik is, mi nagyon büszkék vagyunk magunkra, hiszen már a 4. hely biztosan elérhető. Ami azért, valljuk be… nem semmi! Ennek ellenére nagy lendülettel és elköteleződéssel vágtunk neki a mérkőzésnek, avval a bizalommal, hogy mi ezt meg tudjuk nyerni. Erősen indítottunk és az első két szettben, hihetetlenül szép és okos játékkal meg is nyertük, de a harmadik szettre beütött a fáradtság. Ekkor már a hétvégénk 5. meccsét, és sokadik szettjét játszottuk, és hiába voltunk nagyon ügyesek, a fáradtságot nem sikerült leküzdeni, így a 3. szettet elvesztettük. A következő szettnek ugyan megint erősen indultunk neki, de a szett közepén ismét beütött a kimerültség, és az ellenfél 19:24-re vezetett. A mélyponton azonban megmakacsoltuk magunkat, és 26:24-re visszahoztuk, és ezzel megnyertük a végső szettet! Hihetetlen, ahogyan olyan mélyről képesek voltunk felhúzni egymást, és bár egy pont elvesztése még egy szettet jelentett volna, mégis le tudta a csapat küzdeni azt a mentális blokkot, amibe a fáradtsága miatt került. Csodálatos amire képes ez a csapat! Ennek a meccsnek a megnyerése még egy dolgot jelentett. Biztossá vált, hogy érmet hozunk haza, és a következő meccset az első helyért játszhatjuk.
A döntőig szerencsére volt kis időnk pihenni, enni és feltöltődni energiával. Nemsokára, 12:30-kor kezdődött ugyanis a nagy finálé, az ellenfelünk a már évek óta riválisunk, a magas szinten röplabdázó budakeszi Prohászka Gimnázium csapata volt. Amennyire lehetett, felkészültünk arra, hogy mi vár ránk. Sok bíztató szó után, fáradtan bár, de nagy lendülettel álltunk fel a pályára. Legfőképp élvezni akartuk az utolsó meccsünket, mindent beleadva! Amilyen hihetetlen is…ez mégis csak a döntő volt! A szurkolótábort az egész fiúcsapatunk mellett más lánycsapatok alkották, így fokozva a hangulatot. Az első szettet, hiába játszottunk legjobb tudásunk szerint, a fáradtság és az erős ellenfél nyomására csúnyán elvesztettük. A második szett szép hosszú játékmeneteket, koncentrációt tartalmazott, viszont ez se bizonyult elegendőnek, ahhoz, hogy kibillentsük a Prohit stabil és profi játékából. A harmadik szettben fej-fej mellett mentek a pontok, amikor Róza egy ütésből rosszul ért vissza a földre, és megtörtént az, amit eddig szerencsésen megúsztunk, egy sajnálatos baleset. Nagyon félelmetes volt az egész, hosszú percek teltek el, míg nem tudtuk egészen, mi történhetett, szerencsére a mentősök időben odaértek, és megnyugtattak minket, hogy nagyobb volt az ijedelem mint a baj. Amíg a csapattársunkat elvitték megvizsgálni, nekünk még ott volt egy lejátszandó félbemaradt döntő. Minden szépítés nélkül, a csapatot megtörte lelkileg a baleset, teljesen szétestünk, így hiába tettünk még meg minden tőlünk telhetőt, a végét is elvesztettük.
Bár vereséggel végződött ez a hétvége, szívében mindenki tudja, hogy ekkora nyereményt még nem látott eddig a Toldy lány csapata! Így hihetetlen büszkén vettük át az ezüst kupát és az érmékkel a nyakunkban, egy finom ebéd után indultunk haza. Legnagyobb örömünkre Róza is velünk tarthatott.
Annál hálásabbak nem is lehetnénk a felkészítő tanárainknak amilyenek vagyunk. Takács Zoltán tanár úr, Szarvas Zsófia és Szarvas Mariann tanárnők nélkül nem tudtunk volna ennyiszer újra és újra felállni, és feltornászni magunkat a mélyebb pontokról. A meccsek alatt rengeteg bíztatást és lendületet kaptunk tőlük! Nem feledve a túlélő csomagocskák, gyógyszerek, csoda sprayk és a meccseken nélkülözhetetlen segítségeket. (:
Köszönjük ezt az óriási élményt az egész csapat nevében!
2,3…TOLDY!
A csapat tagjai:
