Geröly Nóra és Róna Aliz (1.b) beszámolója a 2014-es erdei iskoláról.
Egy hosszú szerdai nap után fáradtan, de mégis izgatottan keltünk. Indulunk erdei iskolába!
A két elsős osztály a Batthyány téren találkozott, ahová hamarosan a buszok is megérkeztek. Majdnem megsültünk a másfél órás buszút alatt, mert az ablakokat a legjobb szándékkal sem nevezhettük nagynak. Szinte valóra vált álom volt megpillantani a szállást, de talán a friss levegőnek még jobban örültünk.
Miután elfoglaltuk a nyolcágyas kisházakat és többé-kevésbé sikerült berendezkednünk, átsétáltunk az ebédlőbe. Itt a tanárok rövid tájékoztatót tartottak a táborról, és a programokról (amiken előre beosztott csoportokban vettünk részt). Ezek a következők voltak: Filozófia, Biológia, Növénytan és Állattan, Madarászás, Tájékozódás, és a két osztálynak külön-külön egy foglalkozás az osztályfőnökükkel. Ezt követően megnéztük a csoportbeosztásokat, majd egy rövid idő múlva mindenki indult az erdei iskola első "erdei órájára".
Ezután nem sokkal pedig már kezdődhetett is a következő program. Mikor vége lett, használhattuk a röplabda- és focipályákat, ahol mindenki nagyon jól szórakozott. Végre aztán elérkezett a vacsora, ami az első igazi itteni étkezésünk volt. Az étel nagyon finomra sikerült, és ez nem változott a következő napokban sem, szerencsére. Mikor jóllaktunk egy izgalmas számháború vette kezdetét. Az a-sok és a b-sek játszottak egymás ellen. Ezután takarodóig - azaz tízig - szabad foglalkozásra került sor, ekkor lehetett büfézni és fürdeni.
A következő napokon is folytak a programok (napi kétszer két és fél óra), amiket mindenki a csapatával töltött. Ezek alatt színes és szórakoztató módon ismerhettünk meg új dolgokat.
Madarászáson Novák tanár úrral nem csak madarakat figyeltünk és határoztunk meg, hanem megtanultuk a távcsövek helyes használatát, és beállítani őket. Hobotné tanárnővel többek között használtunk mikroszkópot és kisebb csoportokban dolgoztunk. A b-sek Németh tanár úrral bibliaismereten vettek részt, ahol csapatokban kérdésekre válaszoltunk, majd meghallgattunk két Karinthy-novellát a tanár úr előadásában, míg az a-sok Kurutz tanárnővel voltak. Növény és állattanra (a két osztály szintén külön) Harsányi tanár úrral, vagy Lauf tanárnővel mentünk. Itt egy túra keretében megfigyeltünk különböző növényeket, és megtanultuk könyvből meghatározni őket. Széky tanárnővel a tájékozódásról tanultunk, játszottunk, sőt, még sátrat is állítottunk! Grusz tanár úrral megismertük a filozófia különböző ágait, párbeszédet adtunk elő.
Összességében mindegyik foglalkozás nagyszerű hangulatban telt, és mindegyiknek megvolt a maga különlegessége. Ha pedig nem volt "óra", akkor kihasználtuk a - néha már túl - jó időt, és röplabdáztunk, fociztunk, tollasoztunk. Egypárunk kedvence egy magas fa ágáról lelógó hinta volt, ahol szintén nagyon sok időt töltöttünk.
Ottlétünk alatt lelassult az idő. Többet nevettük, mint általában iskolában szoktunk, és jobban megismertünk olyanokat, akikkel az év során, eddig nem is nagyon beszéltünk. De nem csak ez volt a jó benne. Rengeteg olyan emléket szereztünk, amit soha nem fogunk elfelejteni, és mindig vicces marad. Kicsit olyan volt, mintha nem lenne más ember a világon. (Persze az otthonról jövő telefonhívások ráébresztettek minket, hogy nem így van.) Viszont az utolsó egy óra rettenetesen hamar elrepült. Míg vártuk, hogy kinyissák a busz csomagtartóját, majdnem megfulladtunk a benzingőztől. De végül mégiscsak teljes létszámban, fáradtan, kicsit lebarnultan (és leégett vállakkal), de jókedvűen indultunk vissza, a Batthyány térre.